Egyszer egy okos ember azt mondta - nem emlékszem, hogy ki, csak a mondása maradt meg bennem -, hogy aki nem tud lassan futni, az nem tud gyorsan sem.

Ez nagyon megmaradt bennem.

Mert ez inkább szól az edzések legfontosabb részéről - a regenerációról.

Több, mint 3 éve futok, de most jutottam el arra a szintre, hogy képes legyek 2-es pulzuszónában lefutni 60 percet (igazából csak 50 perc volt ebből 2-es zóna, a maradék 10 perecben "átléptem" a határt :D ).

És nem azért, mert ciki lett volna a 6 perces tempó (na jó, kicsit mégis), de mindig túlfutottam a lassú futásaimat is (leginkább 3-as zónában).

Több, mint egy hónapja értem el a számomra oly áhított 20 perces 5 km-t és most már tudok lassan is futni, úgy érzem.

Ehhez agyban kellett felnőni.

Tök furcsa, hogy amikor elkezd az ember egy sportot, egyre gyorsabb és gyorsabb akar lenni, aztán minél komolyabban veszi, annál inkább eljut oda, hogy minél lassabb IS tudjon lenni.

Hát hajrá, minél lassabban a célig :D

Március elején írtam arról, hogy milyen allergiaszezonban futni. Azóta rájöttem valamire: hosszabb bemelegítéssel kevésbé fogok fulladni futás közben. Ez azt jelenti, ha hagyok 30 percet a bemelegítésre, akkor képes vagyok jobban szabályozni a légzésemet (merthogy ilyenkor nem is az izmaimnak van szüksége ennyi időre, hanem a tüdőmnek). Ennek eredményeként még allergiaszezonban is képes vagyok magasabb intenzitáson mozogni. Lehet, hogy ezt egy szakértő már megmondta volna, de milyen jó dolog ráébredni saját tapasztalatból az ilyenekre :D

Szóval egy ideje már edzettem a pályán magas intenzitáson, de "csak" 800 métereket futottam 2 perc pihenőkkel - viszont volt, hogy 3:45-ös tempóval. Meg olyan is volt, hogy túltoltam és napokig alig tudtam kikászálódni a fáradságból.

A tegnap sem úgy indult, hogy rekordot futok, hanem hogy futok egy jó kis 5 kilcsit - úgyis régen toltam már időre.

Adtam magamnak 30 percet bemelegítésre, 2 korty víz és hajrá.

Az első km még nem volt túl acélos, 4:18-as tempót hozott, de innen folyamatosan tudtam gyorsulni és a 2. km után már 3.50 körüli tempókat tudtam futni (no nem folyamatosan, csak úgy módjával). A végén még maradt erőm egy 200 m-es sprintre (kellett is ehhez az eredményhez) és bár kicentizve, de sikerült 19:58 alatt megfutnom az 5 km-es távot.

Hihetetlen boldogság lett úrrá rajtam és üvöltöttem volna örömömben, ha épp nem levegő után kapkodtam volna :D

A levezetés alatt az eufória olyan szinten mérséklődött, hogy üvölteni már nem akartam, de kaján mosollyal az arcomon köröztem az RKSK pályáján.

Két hét kényszerszünet (nem sérülés) utáni első futás.

Az allergiaszezon kezdetén.

Mintha 10 év után húztam volna először futócipőt. Hol vannak már a 4 perc körüli ezrek :(

Ezt tudtam kihozni magamból, ilyen rövidet és ilyen tempóval.

Minden évben ez van, tehát fel voltam készülve rá. Hiába az allergia gyógyszer, futás közben a légcsövem beszűkül, nincs elég levegőm.

Ekkor jön el a pulzus alapú edzés 3 hónapos időszaka (kb. március elejétől június végéig tart az allergiaszezonom).

Ilyenkor a 3-as célzóna teteje a maximum, amivel még tudok kocogni. A fölötti pulzuson már elkezdek zihálni.

Mint egy hosszú alapozó időszak :)

De ennek is vége van minden évben és akkor lehet ismét résztávozni (és gyorsulni).

Na nem kell nagy dologra gondolni:

Kicsit megmozgattam a sok futásban megfáradt lábaimat, meg hát a lelkemnek is jót tett a múltkori 5 km-es fiaskó után.

Egyébként futásnak jó lett volna, mind táv, minden tempó tekintetében :D

Minden mért kilóméterem helyszíne.

Jó régen nem írtam.

Pedig sok minden történt.

Kezdjük azzal, hogy (számomra) duuurva januárt produkáltam, 300 futott km-el.

A tempó a jól megszokott 5 perc volt átlagban.

Aztán februárban elkezdtem fokozni és 4 perces km-eket futni.

Nem mondom, hogy egyszerű volt, de kezdtem hozzászokni.

A héten kedden le is futottam egyben 5 kilcsit ilyen tempóval 20 perc 11 másodperc alatt.

Az volt a terv, hogy pénteken nekifekszek, és a keddi hibákat kijavítva (kicsit elfutottam magam az elején) meglesz a 20 perces 5 km (amit ugyan idénre, de az év későbbi szakaszára terveztem).

Lelövöm a poént: nem lett meg.

Szerdán elcsaptam a gyomrom (soha többé nem eszek sajtos-tejfölös lángost, mert sajnos nem az első eset volt), ami egy csütörtöki heveny hasmenés formájában adta tudtomra, hogy nem úszom meg egy kis hasfájással. Pénteken napközben még eléggé instabil volt a gyomrom, de mivel a hétvége - és a következő hét - minden perce le volt már kötve (meg hétvégén a pálya sincs nyitva) így kimentem futni.

3 és fél km-nél éreztem már, hogy nem lesz meg rekord, de még 700 m-t erőlködtem, mire végleg feladtam és megálltam.

Mérges voltam magamra és a helyzetre, nagyon.

Mert bár tavaly még nem akartam márciusra megfutni az évre tervezett célt, de ha már ilyen közel voltam hozzá, akkor már miért ne?

Most pedig jön az allergiaszezonom, amikor - minden szipi-szupi gyógyszer és praktika ellenére - nem tudok még anaerob pulzussávban sem futni.

Így csak szinten próbálom tartani magam úgy három hónapig.

Őszre talán megleszek.